A kánikula is nekik dolgozik

Csúcsokat dönget a látogatószám Domboriban – ha nincs eső – a két strand ingyenességének, az új kerékpárútnak és a jó időnek is köszönhetően. Wusching Gábor területgazda vázolja a helyzetet.

Az eddigi legerősebb szezon a mostani Domboriban. Nagy hátránya a Faddhoz tartozó, Holt-Duna menti üdülőtelepnek, hogy megszűnt a kemping – eladta a területet a tulajdonosa, és az új gazda másra használja –, ám ettől függetlenül ötezer körüli a hétvégi napokon a látogatók száma, ha nincs eső. Wusching Gábor, a működtetésért felelős Fatodi Kft. ügyvezetője egy kis visszatekintéssel is szolgál.

– Korábban a mözsi iskolában tanítottam – mondja.

– Domboriba 2000-ben költöztem ki állandó lakosnak. Nem vagyunk sokan, akik a telet is itt töltjük, viszont tavasztól őszig egyre több üdülő lakott a hétszázból – teszi hozzá.

Szerettünk volna korszerűbb körülményeket teremteni, ezért 2004-ben, a vezetésemmel néhányan létrehoztuk az Együtt Domboriért egyesületet. Sporteseményeket, nyári fesztiválokat szerveztünk, és mi tagadás, sokat kritizáltuk az akkori faluvezetést – jegyzi meg.

– Ám 2005-ben, egy időközi választáson Fülöp János lett a polgármester, és azt mondta: itt az ideje, hogy a problémák feltárójából a problémák orvoslója legyen; irány a tettek mezeje! Létrehozták a településüzemeltető céget, melyben 2008-ig Dombori tartozott hozzám, azt követően pedig Fadd is – idézi fel a múltat Wusching Gábor.

Rengeteg fejlesztést végeztek a strandokon és azokon kívül is, különösen 2018-2019-ben. Felújították a bevezető utat, a parkolókat, lecserélték a kültéri bútorokat (asztalokat, padokat, szemétgyűjtőket), bővítették a közvilágítási hálózatot, és építettek zuhanyzókat, strandröplabdapályát, fitneszparkot, játszóteret.

De a területgazda úgy véli, hogy a vonzerőnövelés ennél összetettebb dolog.

– Nagyon fontos az is – hangsúlyozza –, hogy a két strand használata ingyenes. Emelkedett a látogatószám az M6-os autópálya és a Tolna-Dombori kerékpárút átadását követően is.

Minden büfé működik, korábban volt olyan szezon, amikor a fele zárva tartott, mert nem hozott nyereséget. Most igazán nincs okunk panaszra, ha jó az idő, a kánikula is nekünk dolgozik.

 

Tíz köbméter szemét a hétvégéken

Wusching Gábor 15 éve Dombori területgazdája. Működését az évszázad árvizével, homok­zsákhordással kezdte 2006 tavaszán. Aztán rengeteg fejlesztést vitt végig – a strandok korszerűsítésétől a közvilágítási hálózat bővítéséig –, és programok – sportesemények, nyári fesztiválok – tucatját szervezte. Most cseh kajakosok edzőtáboroznak Domboriban, július végén triatlonbajnokságot, szeptemberben sárkányhajó-bajnokságot rendeznek. A közeljövő feladatának tekinti a csapadékvíz-elvezetés megoldását, és azt, hogy minél több utca kapjon szilárd burkolatot. A települések – Fadd és Dombori – üzemeltetéséhez közel sincs annyi munkaerő, mint 10–15 éve volt. Akkoriban a húsz állandó alkalmazott mellett 150 közmunkást is bevonhattak, most a 16 fős állandó állomány 5–6 közmunkással egészíthető ki. Intézményeket takarítanak, közterületeket, strandokat, temetőket tartanak rendben. Beszédes adat, hogy egy húzósabb hét végén Domboriban – főleg a gyűjtőkből, de nem csak onnan – tíz köbméter szemetet szednek össze.

 

Forrás: TEOL.hu