Kajak-Kenu Utánpótlás Kupa Domboriban

2022.06.26. admin 0

Két napig megint a kajakosoké és a kenusoké volt Fadd-Dombori. A Magyar Kupa döntőjében mind a négy Tolna-megyei klub képviseltette magát. Hetvennégy klub versenyzői mérték össze tudásukat a hétvégén Fadd-Domboriban,

Történelmi zsilipnyitás

2022.06.21. admin 0

Történelmi pillanatnak voltak tanúi stábunk tagjai! Most először fordult ugyanis elő, hogy a tolnai Duna holtágból vizet engedtek át Fadd-Domboriba. Erre azért volt szükség, mert az aszályos időjárás miatt szokatlanul

Idény-nyitó kerékpártúra

2022.06.20. admin 0

A Dunaág Egyesület szervezésében az idény első kerékpártúrája indult szombaton délután, a cél a Szent László (M9) híd volt. A főszervező Takács Anikó mindenre gondolt: családja terepjáróval követte a több,

16 év után lemondott Fadd polgármestere

2022.06.20. admin 0

Lemondott posztjáról a Tolna megyei Fadd Fidesz-KDNP-s polgármestere. Fülöp János hétfőn az MTI-nek elmondta, május 31-én egészségügyi okból nyújtotta be lemondását. A 4200 lakosú nagyközség eddigi vezetője 2006 óta állt

A szabad vízi fürdés veszélyekkel járhat

2022.06.20. admin 0

Sajnos már idén is történt több halálos vízi baleset az országban. Megyénkben leginkább a szabad vizekben történő strandoláskor van esély komolyabb bajra, a strandok medencéiben teljesen mások a viszonyok és

Fadd-Domboriban lapátoltak az országos Magyar Kupáért

2022.06.08. admin 0

Hat megye tíz egyesülete versengett Fadd-Domboriban a Kammerer Zoltán Akadémia Regionális Kupa keretein belül. A megyei klubok fiataljai ismét kitettek magukért. Ünnepnapon sem lassítottak az utánpótláskorú sportolók, akik pünkösdvasárnap Fadd-Domboriban