
November 26-án Fadd és Dombori között, a Bartal csatornánál sajtótájékoztató keretében mutatták be a mindössze pár hónap alatt levezényelt fatelepítési programot. Idén májusban elkészült a kerékpárút és párhuzamosan a Bartal-csatorna, amely összeköti a faddi és tolnai Duna-holtágakat, a meder kikotrásra került és a két partján nagyszabású tereprendezés történt. A beruházás elengedhetetlenül fakivágásokkal is járt, jelentős tájsebet okozva a madárvilág számára csodálatos menedéket nyújtó áthatolhatatlan nádassal, akácossal és sűrű aljnövényzettel borított csatorna környezetében. A projekt keretében hajózhatóvá vált a csatorna, így kajakokkal, kenukkal és a legújabb divat szerint supokkal is végigjárható, a tolnai-ágnál a közút mindkét oldalán pedig lépcsőt és rámpát alakítottak ki, így átjárható a két holtág.
A faültetési program Benis Brigitta képviselőasszony ötletével indult el, a közösségi fa gyűjtést áprilisban indította el. Létrehozott egy weboldalt, ahol meghatározta a szakmailag összeállított választékot. A kezdeményezéshez csatlakozott a Faddi Önkormányzat, majd pályázati forrásokat is kerestek. A faültetési program gyorsan támogatókra talált. Nemcsak az állam, az önkormányzat, a helyi cégek és civil egyesületek támogatták a zöldprogramot, hanem rengeteg magánszemély is Faddról, Dombori üdülőtelepről és a környező településekről. A fadd-dombori Dunaág Egyesület és tagjai is segítettek adományaikkal, így saját, névre szóló fákat rendeltek, irányítottan több fajtából és méretből választhattak.
A Bartalfa projekt keretében 23 millió forint jött össze, ennek nagy részét az elpusztult növényzet helyére fák vásárlására fordította az önkormányzat, emellett még arra is figyeltek, hogy minden adományozó-vásárló számára csodálatos kivitelű fatábla jelezze, melyik a “saját” fájuk. A fák kiültetése november elején kezdődött el és gőzerővel a mai napig minden fa elültetésre került, jelenleg már a hódok elleni rácsos védelem telepítése folyik.
A sajtótájékoztatón Fülöp János, Fadd polgármestere számolt be a kerékpárút és a Bartal-csatorna projektekről és a zöldkörnyezet helyreállításának fontosságáról.
A kormányzat részéről Kovács Pál, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkára beszélt arról, hogy hazánk zöldítését, az erdőfelületek jelentős növelését kitűző és a klímaváltozás ellen harcoló program keretében tudták támogatni a projektet és megdicsérte, sőt példaként kiemelte a faddi faültetési kezdeményezést, amely az egész régió számára minőségi előrelépést jelent. A magyar kormány célja, hogy 2030-ig minden újszülött után tíz új fát telepítsen, ezzel összehangban van a Bartalfa projekt. A kormányzattól tízmillió forintnyi támogatás érkezett a paksi PIP Kft-n keresztül.
Benis Brigitta önkormányzati képviselő, a kezdeményezés elindítója és koordinálója, megköszönte a rengeteg támogató, közreműködő segítségét. Elmondta, hogy az elültetett facsemeték őshonos fajtákból lettek kiválogatva, így főként hársat, platánt, kocsányos tölgyet, vadgesztenyét, szomorú fűzet telepítettek, de látható lesz színes levelű juhar és tulifánfa is. Fontos volt a fák mérete is, hogy minél előbb jelentős méretet érjenek el, a kerékpárút és a Bartal-csatorna sétánya mellett mielőbb árnyékot is adjanak.
A Bartal-csatorna az 1890-es évek végén épült, a projekt keretében az 1000 méter hosszú csatornából kikotrásra került az iszap, a földmunkák a Homokszigeti befolyó öblöt, a Bartal-csatorna két partoldalát is érintették. A partoldal rehabilitációjához 58 db juhar, 22 db pirosvirágú gesztenye, 91 db kőris, 10 db lepényfa, 12 db tulipánfa, 92 db platán, 35 db tölgy, 78 db hárs és 40 db szomorúfűz lombos, földlabdás keményfát telepítettek.
Több önzetlen segítő dolgozott a projekten, Benis Brigitta kiemelte Kovács Gábor segítségét, aki 23 db madárodut ajánlott fel teljes kivitelezésben. A fák gépi mozgatásában, gödörbehelyezésében, betemetésében, a terep rendezésében kiemelt szerepe volt Pánczél Tibornak. A csodaszép égetett fatáblákat Csillag Orsolya készítette, az adományozók így figyelemmel kísérhetik fájuk növekedését.
A telepítést a Fatodi Kft. Wusching Gábor ügyvezető irányításával folytatta, de besegített több civil személy is. Az így kialakult fasorok, facsoportok mellett további madárodúkat, rovarhoteleket is telepítenek és tervben van két kisebb fahíd építése is a két parti sétány összeköttetésére.
A projektzáró sajtótájékoztatón a Kormányzat, a Faddi önkormányzat, a PIP Kft, a Fatodi Kft. és a média képviselői mellett a Dunaág Egyesület részéről Takács Anikó és Berlinger Gábor volt jelen és egyeztettek az egyesület további segítségéről Fadd-Dombori környezetvédelmi és idegenforgalmi projektjeinek folytatásában. A sajtótájékoztató közös faültetéssel végződött.
Beszámoló, fotók: Berlinger Gábor
A faültetési projekt pillantképei: