
Idén második alkalommal került sor a Fadd-Dombori Strandröplabda Kupára, amelyre amatőr Tolna-megyei csapatokat várt a szervező Dunaág 7139 Egyesület. Fadd-Dombori központi strandjának strandröpi pályája minden bizonnyal hazánk egyik legszebb felvésű pályája, az ősfák környezetében a kánikulában is árnyékot adó lombok kellemessé tették a játékot. Emellett a rendezők folyamatosan locsolták is a száraz homokot, hogy a strandolókat se zavarja a felszállló por.
Idén 4 fős és 2 fős csapatok számára is megrendezték a kupát, az 5 induló négyes csapat körmérkőzéssel, a 8 jelentkező kettes csapat kuparendszerben döntötte el az elsőség kérdését. A négyes csapatok döntőnek beillő csoportmérkőzése, amely eldöntötte az első helyet, hihetetlen izgalmas, csak a döntő szettben eldőlő küzdelmet hozott, a tavaly is győztes Paks csapata nagy harcban tudta megvédeni a címét.
A sportversenyek példamutató összefogást hoztak az üdülőtelep vendéglátói részéről, felsorolni is nehéz a felajánlásokat, amit önzetlenül adtak a versenyzők számára.
A Faddi Önkormányzat és a szervező Dunaág Egyesület mellett a következő vállalkozók segítették a sportrendezvényeket (a másnapi sup versennyel együtt):
Donautica Étterem és Hotel, Pala Disco, Fröccs terasz, Sárosdiné Tóth Erika, Robinson Bár, Both cukrászda, Mojító Bár, Maszat Óriáspalacsintázó, Soma büfé, Edit lángosos, Fagyizóna, PapasBurger, Fehérház Pizzéria, Gringó Bár, FitCat Életmód Stúdió
Eredmények (4 fős csapatok):
- Paks – Bütyi 21-6, 21-2
- RöplabdÁszok – Block ‘n Roll 4-21, 21-23
- Paks – Válogatottak 21-8, 21-9
- Bütyi – RöplabdÁszok 12-21, 7-21
- Válogatottak – Bütyi 21-19, 21-12
- Block ‘n Roll – Paks 21-18, 17-21, 8-15
- RöplabdÁszok – Paks 18-21, 5-21
- Válogatottak – Block ‘n Roll 10-21, 5-21
- Bütyi – Block ‘n Roll 8-21, 7-21
- RöplabdÁszok – Válogatottak 17-21, 15-21
Végeredmény:
- Paks 4-0
- Block ‘n Roll 3-1
- Válogatottak 2-2
- RöplabdÁszok 1-3
- Bütyi 0-4
2 fős csapatok kieséses tornája:
Negyeddöntők:
Halász/Petróczi – Király/Takler 21-13
Müller/Fehér – Berlinger G./Bernáth 13-21
Pergő/Horváth – Pál/ Berlinger D. 11-21
Kocsis/Bordács – Antus/Benkő 21-10
Elődöntők:
Halász/Petróczi – Berlinger G./Bernáth 17-21
Kocsis/Bordács – Pál/ Berlinger D. 16-21
Döntő:
Berlinger G./Bernáth – Pál/ Berlinger D. 9-21
A kupákat és az okleveleket a Faddi Önkormányzat nevében Bali Ervin alpolgármester adta át, a Dunaág Egyesület részéről Berlinger Gábor, Takács Anikó és Virág Attila voltak a sportrendezvény szervezői.
Paks
Block ‘n Roll
Válogatottak
RöplabdÁszok
Bütyi