A strandröplabda napja Domboriban

Augusztus 13-án került megrendezésre a III. Fadd-Dombori Strandröplabda Kupa, ahol idén már profi körülmények között csaphattak össze a sportág kedvelői, a kajak-kenu rendezvénytér melletti új pályákon.

Az idei versenyt a Dunaág 7139 Egyesület a Vitál Sport és Szabadidő Egyesülettel közösen szervezte a májusban átadott új strandröplabda centrumban, ahol májusban két felszerelt homokos versenypályát adtak át.

A közös szervezés eredményeképpen hatalmas érdeklődés övezte az eseményt, 16 csapat és 9 páros jelentkezett a megadott határidőig. Szekszárdtól Paksig több településről érkeztek csapatok, főként családi és baráti társaságok, de szerepeltek középiskolás utánpótlás csapatok is.

Berlinger Gábor, a verseny szervezője elmondta, hogy az üdülőtelep közössége által az elmúlt években meghirdetett amatőr strandröplabda bajnoksága az idei évtől félprofi kupává nőtte ki magát, nemcsak az érdeklődés nőtt meg, hanem a színvonal és a sportérték is jelentősen emelkedett. Herczig Gáborral, a Vitál Sport vezetőjével együttműködve kistérségi szintre tudták bővíteni a strandröplabda kupa lebonyolítását, a profi új pályák mellett a csodálatos természeti környezet is hozzájárult a komplex élményhez.

A 16 jelentkezett 3 és 4 fős csapat négy csoportban körmérkőzésekkel döntötte el a negyeddöntőbe kerülést, onnan kieséses rendszerben harcoltak a kupagyőzelemért. A csapatversenyek mellett páros versenyt is hirdettek a szervezők, itt férfi, női és vegyes párosban mérhették össze a jelentkezők az erejüket.

A verseny főtámogatója hagyományosan Fadd Nagyközség Önkormányzata, a kupákat és az okleveleket Bali Ervin polgármester adta át a csapatverseny helyezettjeinek.

A versenyt Fadd-Dombori vendéglátósai, szabadidős vállalkozói nyeremény felajánlásokkal támogatták. A szervezők ezúton is köszönik a Bodri Pincészetnek, a Fehérház Étteremnek, a Strand Büfének, a Soma Büfének, a Fagyizónának, a Smarni Büfének, a Maszat Óriáspalacsintázónak, a Fröcsterasznak, a Főttkukoricásnak és a Supotneked sup és kajak kölcsönzőnek a felajánlásokat a győztes csapatok számára.

A csapatverseny eredményei

A csoport:

Hentes Testvérek – Kiss  5-21, RiariaHollandia – Szilárd 5-21, RiariaHollandia – Hentes Testvérek 21-11, Szilárd – Kiss 21-19, Kiss – RiariaHollandia 22-20, Hentes Testvérek – Szilárd 10-21

  1. Szilárd, 2. Kiss, 3. RiariaHollandia, 4. Hentes Testvérek

B csoport:

Mánkíjz – Hanyatt SE 21-12, Six Feet Undergorund – Poór SE 7-21, Six Feet Undergorund – Mánkíjz 6-21, Poór SE – Hanyatt SE 19-21, Hanyatt SE – Six Feet Undergorund 21-7, Mánkíjz – Poór SE 21-14

  1. Mánkíjz, 2. Hanyatt SE, 3. Poór SE, 4. Six Feet Undergorund

C csoport:

No Name – Vegyes Vágott 21-18, No Mercy – Quattro 21-13, No Mercy – No Name 12-21, Quatrro – Vegyes Vágott 8-21, Vegyes Vágott – No Mercy 19-21, No Name – Quattro 21-10

  1. No Name, 2. No Mercy, 3. Vegyes Vágott, 4. Quattro

D csoport:

Bombázók – Paks 12-21, Futottak még – Gepárdlányok 21-14, Futottak még – Bombázók 21-9, Gepárdlányok – Paks 7-21, Paks – Futottak még 21-12, Bombázók – Gepárdlányok 21-15

  1. Paks, 2. Futottak még, 3. Bombázók, 4. Gepárdlányok

Negyeddöntők:

Szilárd – Hanyatt SE 21-13, Mánkíjz – Kiss 21-11, No Name – Futottak még 10-21, Paks – No Mercy 21-8

Elődöntők:

Mánkíjz – Paks 21-18, Futottak még – Szilárd 16-21

3. helyért: Paks – Futottak még 13-21

Döntő: Mánkíjz – Szilárd 14-21

  1. Szilárd, 2. Mánkíjz, 3. Futottak még
Csapatverseny 1. helyezettje: Szilárd SE, Bali Ervin Fadd polgármesterével
Csapatverseny 2. helyezettje: Mánkíjz, Bali Ervin Fadd polgármesterével
Csapatverseny 3. helyezettje: Futottak még, Bali Ervin Fadd polgármesterével

Férfi páros:

Vörös/Striz – Farkasok 21-19, Farkasok – Kiss Boros 19-21, Vörös/Striz – KissBoros 22-20 – nyertes: Vörös/Striz

Férfi páros 1. helyezettje: Vörös/Striz, Berlinger Gábor főszervezővel

Női páros:

CsajsziBarackok – LéNó 8-21, LéNó – Link/Sági 21-18, CsajsziBarackok – Link/Sági 15-21 – nyertes: LéNó

Női páros 1. helyezettje: LéNó Berlinger Gábor főszervezővel

Vegyes páros:

Berlinger D./Berlinger M. – Gyimesi/Babos 19-21, Berlinger D./Berlinger M – Tamás P./Szabácsy Sz 21-18, Gyimesi/Babos – Tamás P./Szabácsy Sz. 21-18,  – nyertes: Gyimesi/Babos

Vegyes páros 1. helyezettje: Gyimesi/Babos, Berlinger Gábor főszervezővel

 

A negyeddöntőbe jutott csapatok a Bodri Pincészet kiváló Bodri Rozi borának örülhettek – a fotón a No Mercy csapata
A Maszat Óriáspalacsintázó felajánlását vehették át a nyertesek.
A Soma Büfé felajánlását veszik át a nyertesek
A Strand Büfé felajánlását vehették át a nyertesek.
A Fagyizóna felajánlását vehették át a nyertesek.